A Tűz
Az Adventi koszorú régi-régi jelkép mindazok számára, Jézus születésének ünnepét számon tartják. Érdemes eljátszani a gondolattal, miszerint ha a koszorú kerek alakját felosztjuk két, a szemközti gyertyákat összekötő képzeletbeli tengellyel, akkor megkapjuk a “kör-oszt” jelképet, amit egyes régi kultúrákban a teremtés szimbólumának tekintik. Az első gyertya, a teremtés első eleme a tűz, a kiáradás, az adakozás, a fény szimbóluma.
A TŰZ, ami megtalálható mindenben, ami csak létezik, ha megtanuljuk észrevenni benne. A Napban, ahogy árasztja sugarait, fényt, meleget, életet adva. A gyertya lángjában, mely szimbolikus jelentésein túl, még ma is a meghitt, szeretetteljes pillanatok szinte nélkülözhetetlen kelléke. A mezei virág szirmában, ahogy nem törődve a következő pillanat veszélyeivel, elfogadva kiszolgáltatottságát, nem tesz mást, mint árasztja szépségét a világra. Legyen az bármilyen kicsiny is, teljes erejéből adja önmagát, kiárasztva illatát, színét, szirmai bársonyosságát, hogy minden pillanatában megélve önmagát, megvalósíthassa élete egyetlen célját, a mag meghozatalát. A magot pedig, mely egyetlen kincse, teljes hittel és bizonyossággal bocsátja útjára, bízva az Isten által teremtett világ tökéletességében. Történjék bármi is a maggal, nem aggódik, nem fél a még nem is létező jövőtől.
Vajon mi, emberek képesek leszünk-e valaha is ezzel a tökéletes és teljes bizalommal élni az életet? Soha semmi mást nem tenni, mint önmagunkat megélni, mindenféle mesterséges álarcok, sokszor még önmagunk elől is elrejtő fátylak nélkül. A tűzhöz hasonlóan kiáradni, melegíteni, adni, és nem várni cserébe semmit. Talán ez lenne maga a szeretet.
Amikor már nem kapni szeretnénk a szeretetet, hanem adni, és úgy adni, hogy ne várjak érte cserébe semmit, hiszen ha azért szeretek, hogy viszont szeressenek, akkor az már nem igazán szeretetet, csak piaci csere-bere. Amikor már nem adni akarom a szeretetet, hiszen honnan is tudhatnám, hogy mire van szüksége a másiknak, mi az, ami valójában boldoggá teszi. Miért is gondolnám, hogy én majd megteszem, majd boldoggá teszem, akár akarja, akár nem, mert én tudom, hogy mire van szüksége. Aki nem adni akarja a szeretetet, de önmaga válik a szeretetté, az olyanná lesz, mint a Nap. “Isten felkelti napját jóra és gonoszra egyaránt!” A Nap, pedig csak árasztja sugarait, nem aggódik, hogy ki fogadja be, ki méltó rá, viszonozzák-e vagy sem, nem sértődik meg, ha valaki nem kér belőle és elbújik előle. Ő csak ad, mindentől függetlenül. Mert semmi más nem ő, csak önmaga, csak tűz, csak kiáradás, csak szeretet.
2004, december
És amit ma hozzátennék: Igen, valóban létezik a nagybetűs Szeretet, amiről írtam, de ma már értékelem a „kisbetűset” is, sőt annak a szeretet legkisebb szikráját is, amit valaki érezni képes. Minden szeretet tökéletes, mert mindenki, minden pillanatban azt érzi, aminek az érzésére képes. Azzal, hogy „papolok” neki, nem lesz képes másképp érezni, és különben is ki az, aki minősíthetné egy másik ember érzéseit.
Kommentek